2020. október 25., vasárnap

Kertlátogatás a Diószegi Botanikus Kertben

Vasárnap délelőtt a debreceni Diószegi Sámuel Botanikus Kertben jártunk vezetett sétán.

Korábban is voltam már itt, ugyanis ismertem a kert nagyszerű alapítóját, az idén sajnálatos módon elhunyt Tihanyi Györgyöt, de mindig csak átfutottam a kerten, sohasem volt időm érdemben megnézni. 

Néhány növény jelölőtábláját is lefotóztam, de sokhoz utólag már nincsen merszem azonosítót írni, úgyhogy azok kimaradtak.



Aesculus parviflora, egy cserjés vadgesztenyefaj az USA-ból (idén a Galagonyáskertbe is sikerült beszerezni egyet)




Tihanyi György, "Gyuri bácsi" emléktáblája a bejárattal szemben




Cercidiphyllum japonicum "Pendulum", bókoló kacurafa. Elfelejtettem megszagolni, pedig lehullás előtt a levelek mézeskalács szagot árasztanak (nálunk otthon legalábbis).





Cunninghamia lanceolata, egy különleges kínai fenyőfaj



Taxodium distichum, mocsárciprus, egyelőre még zöld ruhában



A Taxodium distichum törzse; itt alul már vörösödik


bambuszerdő



A botanikus kert vezetője, Zsuga Zoltán


A legvastagabb szárú fűféle és gyermekem referenciának



Hydrangea arborescens, cserjés hortenzia extra méretben


Celtis tetrandra


Viburnum dentatum, fogazott levélszéllel



Davidia involucrata, galambfa határozottan szív alakú levelekkel



Érdekes apróságok is vannak errefelé


Egy tölgyike


Egy szép, elfekvő varázsmogyoró


Színesedik a kínai mamutfenyő


Crataegus mollis, egy galagonyafaj az USA-ból


Quercus georgiana, egy tölgy, szintén az USA-ból


Cornus glabrata, egy USA nyugati parti somféle


Zanthoxylum bungeanum, szecsuáni borscserje, amelynek termését, az ún. rózsaborsot itt helyben, a cserjéről szedve meg is kóstoltuk


Egy szép japán juhar, A. palmatum "Butterfly"


A színek a legkisebbek figyelmét sem kerülték el




Ennek a különös génmutációt mutató csüngő lucnak nagyon érdekes története van, de a neve fölött sajnos elsiklottam (utólag eszembe jutott: Picea abies "Cranstonii")



Sinocalycanthus "Venus", a kínai és amerikai fűszercserje hibridje


Picea abies "Inversa", egy másik csüngő ágú luc


Védett helyükön minden további nélkül pompáznak a melegebb vidéket kedvelő örökzöldek, mint az Aucubák, Nandinák, vagy itt ezek a Skimmiák



Egy ritka japán varázsmogyoró faj, csinos kis szívlevelekkel



Cornus kousa "Milky Way" termése


Viburnum plicatum "Shasta"


Kalopanax pictus, kínai tüskefa



juharok...


...juharok...


...juharok...


...és további juharok



Egy mamut lába?



Ilex cornuta, szarvas magyal


Egy csinos Cornus florida


Sassafras albidum, lázfa


juharszőnyeg


Egy vörös juhar hibrid, az A. freemanii


A Dávid-juhar, A. davidii




A. davidii és A. rubrum mutatós párosa


Acer rubrum "Fairview Flame" lángoló leveleivel





Egy ritka kínai juhar, az Acer robustum, melynek levele engem részben az A. shirasawanumra, részben az A. circinatumra emlékeztet


Viburnum alnifolium, égerlevelű bangita



Egy japán nyír



Egy szép redőslevelű bangita, a "Shoshoni"



A fentebb látott borscserje egy másik, fiatalabb példánya



Törpebambusz, valamilyen Sasa faj


Bambuszvirágzat rügyei


Ez a bambusz lassan elvirágzik és elpusztul


Váradi Zoli, a Természettár tulajdonosa és a séta szervezője, rejtőzködő üzemmódban


A bambuszerdőbe nem sok fény jut be



Acer buergerianum, háromerű juhar háromujjú levelei



Juharlevél-szőnyeg


Acer mandshuricum, mandzsu juhar



Az üvegházban



Acer triflorum, hármaslevelű juhar


Alakul az Acer maximowiczii, a nikkói juhar




Ez is tölgy: Qeurcus griffithii a Himalájából


Nekem virágzat nélkül is tetszenek a fás bazsarózsák, főleg, ha ilyen méretesek


Acer davidii, a kígyókérgű vagy pizsamás juharok egyik képviselője



Az Euonymus grandiflorus nagy leveleivel tényleg grandiózus megjelenést nyújt 




Az Euonymus carnosus látványos termése



Poncirus trifoliata gyümölcse (citrom helyett savanyítani kiváló, bár keserűbb)


A séta a végéhez közeledik



Ránézésre bizony meg nem mondanám, hogy ez egy bangitafaj Kínából


Baccharis halmifolia, amerikai tengerparti seprűcserje virágzata




A védett környezet miatt a levélszínesedés még csak nyomokban kezdődött el a kert egy részén, és még egy csillagvirágú somot is találtam, amely a legnagyobb nyugalommal újra virágzik, mintha csak tavasz lenne


A Parthenocissus tricuspidata (repkény vadszőlő) például még egyáltalán nem színesedik


Az óriástobozú fenyő virágzata



Cercis (júdásfa) termése

Végezetül köszönöm a kertlátogatás szervezőinek, Váradi Zoltánnak és Zsuga Zoltánnak, hogy ilyen szép élményt biztosítottak nekünk. Nem utolsósorban pedig hálás vagyok Tihanyi Györgynek, hogy létrehozta ezt a csodát.


Egy youtube link a kertről készült igényes és lenyűgöző képi világú filmmel (Titkok kertje):

https://www.youtube.com/watch?v=tmfvII-S-rA&t=1022s


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése