2020. május 10., vasárnap

A Galagonyáskert galagonyái

Amikor ideköltöztünk az kosboros-ürgelyukas, sásos-csenkeszes legelők, lassan teljesen kiszáradó, száraz tölgyesek és erdeifenyvesek homoki világába, az egyik dolog, ami egyből feltűnt, a galagonyák jelenléte volt. Új háztulajdonosként sokat gondolkodtunk, mit kellene ültetni a szinte teljesen csupasz domboldalra, amelyen egy darab öreg dión, egy darab öreg almán és megannyi, mindenhonnan előtörő, direkt termő szőlővesszőn kívül csak a füvek éltek meg.
Természetes választás volt a galagonya, amiről addig főképp csak a Weöres Sándor versből hallottam, de ami könnyedén megkapaszkodik ezeken a hitvány talajokon is, és úgy nő és éldegél, mintha sem tápanyagra, sem vízre nem volna szüksége. Hozza a virágait, hajtásait és érleli termését, mintha a világ legtermészetesebb dolga volna mindez. És persze az is.


Sötét rózsaszínes-pirosas szegélyű, fehér torkú virágaival lélegzetelállító látványt nyújt ez a cseregalagonya fajta, a Crataegus laevigata "Crimson Cloud". Ahogy a neve is mutatja, kárminvörös felhőként lebeg a virágzat a vesszőkön, és nincs rovar vagy ember, aki ne fordulna meg az illatra, amely a szokványos galagonyaszag nehéz aromáját hordozza, de valamiféle mézes felhanggal, amitől az embernek nem az elhagyatott bozótosok legyektől dongó világa, hanem a rózsakertek fülledt parfümje jut az eszébe.
Régóta kerestem már ezt a fajtát, amelyet eddig még nem láttam Magyarországon, és most gyorsan lecsaptam rá. Állítólag ellenállóbb is a betegségre hajlamos "Paul's Scarlet"-tel szemben. Nekem személy szerint jobban is tetszik a kissé babos kendőre emlékeztető virágleplével.


Szép, ugye? Na ugye?



És tele van vele a fa! Még mindig nem tudok betelni a látvánnyal. Ráadásul nagyon hosszú ideig virágzik.



A C. pinnatifida egy kínai galagonya, ez a "Big Ball" fajta pedig az őshonos galagonyáknál legalább négyszer nagyobb, fincsi gyümölcséről nevezetes. A bőrszerű levelek is hatalmasak, a világon mindennek ellenállnak, és ősszel narancsszínben búcsúznak a szezontól. Mutatós fa, mindenkinek kell egy ilyen az udvarba.



C. viridis "Winter King" -- kétség nélkül a kedvencem a kertben ez az USA-béli zöld galagonya. Méretes lesz, és a "télkirály" kertészeti fajta egész télen a vesszőkön tartja feltűnő, vörös gyümölcseit.



A méltán közkedvelt C. laevigata "Paul's Scarlet". Azt mondjuk kevesen tudják, hogy baktériumos betegségének köszönhetően (amit a fák 90%-a elkap) szeptemberre egy darab levél sincsen már rajta, de jobb is, mert addigra elég szánalmasan néz ki.



Ez a galagonya arról nevezetes, hogy minden bizonnyal amerikából származik, hatalmas vöröses-narancssárga, ízletes gyümölcse van, amely még tél előtt lehull a fáról. Ezen kívül a levele kissé molyhos (de nem olyan alakú, mint a C. mollisé) és a többi fényes, kemény galagonyalevélhez képest igen lágy szerkezetű. Ezen kívül nem tudok róla többet, ugyanis név nélkül érkezett. A bélyegek szerint lehet C. submollis, C. ellwangleriana, C. x durobrivensis, vagy akár C. arnoldiana is. Persze lehet, hogy rosszul határozom meg, és valami egészen más. Aki tudja, mi ez, segítsen.



Egy mediterrán galagonya, a C. orientalis molyhos, glaukózus levelével és készülődő bimbóival.



C. monogyna "Variegata", az egybibés galagonya tarka változata.



Közelebbről a levél: még nem sok tarkulás látszik, de nyáron és ahogy a fa idősödik, majd felerősödnek a minták.



És persze a C. monogyna alapfaja, ami itt a környéken mindenütt vadon terem (a hátsó kertben nekem is vadon nő), és megörvendezteti a vándort a vesszőket fehér habként beterítő virágaival, ősszel vörös és ízletes termésével, vagy a szemet kusza, tövises ágrendszerével (na azért nem kell belemászni). 



Egy érdekes galagony-naspolya hibrid, a Crataegomespilus dardarii.



Összehasonlításképpen, ilyen a naspolya. Mespilus germanica "Szentesi rózsa", az egyik kedvenc gyümölcsömet termő fácska.

Nevelgetek még itthon egy C. x mordenensis "Snowbird"-öt is, de egyelőre nem fotóztam le a leveles suhángot. Ezzel együtt tíz különféle faj és fajta él a kertben.

Fagy előtt

A meteorológiai előrejelzés fagyot jelez két nap múlva. Nem vagyok hozzászokva a gondolathoz.

Már így is úgy tűnik, hogy elveszítettem egy szép Acer japonicum "Vitifolium"-ot, amely védettebb fekvésének köszönhetően később tervezett kihajtani, így az április közepére tolódott -5 fokos fagy pont telibe kapta a duzzadó rügyeket, egészen a kérges farészig visszafagyasztva a vesszőket is. Még történhet csoda, és még egészen június végéig megjelenhetnek az új hajtások, addig várok az ítélettel, de nincsenek jó megérzéseim. Tizenöt méterrel odébb az Acer japonicum "Aconitifolium"-nak, amely 3 évvel korábban került a helyére, már meg sem kottyant a dolog, teszi a dolgát.

A Corylopsis spicata kuka, tök száraz. A Stachyurus praecoxon várom a rügyeket, egyelőre még hajlanak a vesszők, de nem jön semmi. A Platanus orientalis "Digitalis" ugyanígy járt, ám szerencsére az alvórügyek már pislognak apró, vörös szemeikkel, úgyhogy egy méterrel alacsonyabban, de lesz fa. Még a Corlyus colurna vesszőiből is visszafagyott egy fél méternyi -- ezt azért nem gondoltam volna!

Szóval lelkileg megvisel a most bejelentett ítéletidő (vagy télidő?). Mondanom sem kell, hogy a veteményben már a helyükön a babok, tökök, hajtanak a saláták, spenótok, egyéb levelek. Ki tudja, hátha mégis elkerül minket? (Persze a városhoz képest legalább mínusz 2-3 fokkal hidegebb van a mi száraz domboldalunkon.)

Kamerát ragadtam ezért, és még a fagyok előtt gyorsan végigfényképeztem a kertet, hogy ezzel is megerősítést nyerjek. A húszas fokok tetején megtelepedő hőmérséklet előcsalogatta a rovarokat, énekelnek a madarak, nyár van.



A rózsához semmi köze, ez egy bangita: Viburnum opulus "Roseum"



Készülődő örökzöldek fiatal himalájai nyír kérgével.
 


Már magam sem tudom, hogy a futtató kajla-e vagy a lencsém, de a Cytisus praecox "Allgold" igen hálás növény.



A zanót közelebbről.



A Viburnum "Eskimo" maradni akar. Nőjön csak nagyra!



A tarka japánfűz, a Salix integra "Haguro Nishiki" jó metszést kapott, mert jelenleg olyan, mint egy rózsaszín felhő.



Pinus strobus hajtása készül előtörni a rügyből.



Ez az orgona, a Syringa x prestoniae "Minuet" nagyon illatos lesz. 



A házi berkenye, a Sorbus domestica is virágzik. Pálinkát egyelőre nem csinálunk a terméséből, ugyanis nem szeretjük különösebben ezt az italt, viszont a szottyós, naspolyára emlékeztető gyümölcsöket annál jobban esik ősszel nyersen elfogyasztani. 



Mókás kukacok kunkorodnak elő a Picea orientalis "Aureospicata", az aranyhajtású keleti luc rügyeiből.



Spiraea japonica "Magic Carpet" -- tényleg eléggé olyan, mint egy mindenféle színből összeszőtt varázsszőnyeg.



Még egy Cytisus: az "Alba", azaz fehér.



Cytisus "Apricot Gem" -- barackvirág színű zanót, most még csak mutatóba.



A Sorbus arnoldiana "Golden Wonder" berkenye virágját ellepik a megrészegült virágbogarak.



A Viburnum opulus (a fenti labdarózsa vad őse) készíti tenyérnyi rovarleszállópályáit.




A fentebbi aranylevelű változata, a Viburnum opulus "Park Harvest" egyelőre még gyermek.



A Biburnum pragense, a párgai bangita már elvirágzóban.



Sargent bangitája, a Viburnum sargentii hasonlít a V. opulusra, csak eredeti élőhelye nem európa, hanem ázsia, és ez az "Onondaga" kertészeti fajta ilyen rozsdavörösen hajt ki.



Még egy színes darab: az aranylevelű oszlopos bükk: Fagus sylvatica "Dawyck Gold".


Végezetül egy videó -- így hullámzik a zanót a szellőben: